A minap annyira hullámoztam lelkileg, mint a tenger. Elmondhatom, volt apály, dagály, tomboló vihar, minden, amit csak egy tenger kiadhat magából, kivétel a napsütés. Elgondolkodtam azon, hogy mi mindent adtam fel azért, hogy a családom megéljen. S hogy, megérte e, vagy megéri e.

Persze hiszen ők a gazdagságom, a fiaim, a hőn szeretett férjem az édes anyukám! Volt hogy feltettem a kérdést, hogy mindezért mit kaptam, kapok cserébe! Úgy nevezett baráttól már tudom,  egy „kellemes” döfést a hátamba, na nem masszírozás gyanánt, hanem csak úgy, szimplán!

Viszont vannak, akik azt mondták, hogy bátor voltam eme lépést megtenni, pedig ha tudnák mennyire nem volt az, hanem a kényszer, és hát a muszáj, hisz mondják, az nagy úr. / hogy pukkadna ki/

Nem rég ide ki szakadt szintén hazánk fia megkérdezte, hogy nő létedre hogy hogy te jöttél?

Egyszerű a válasz, én kaptam lehetőséget, és hát megfogtam és meghúztam, az meg a rusnyája nem magával húzott! Nem azért, mert erősebb vagyok a férjemnél, dehogyis, ha ő nem lenne, már rég világgá szaladtam volna, és ha ő nem lenne a háttérben, szinte nem tudnék semmit se tenni, mert lebénítana a teher.

Volt, hogy hallhatta skypon a zokogásom, majd muszáj volt lenyelnem a könnyeimet, mert éreztem hogy a tehetetlen düh, méreg, harag, fájdalom szétveti. Az egyetlen egy dolog, amit nem szeret, ha én sírok, legyek dühös, kiabáljak, akár vele is, hisztizzek, de ne sírjak szívből, mert az számára majdnem a halál, és, hogy ezt megtudjam róla, igen is ki kellett jönnöm. Talán soha nem tapasztaltam  volna meg így a mély érzelmeit, amit irántam táplál. Na, nem arról van szó, hogy nem tudtam, hogy szeret, hanem azt, hogy milyen tisztán, minden hibámmal elfogadóan. Nem akar megváltoztatni, olyannak fogad el, ahogy vagyok. Számomra ez a gazdagság!

Vegyük még hozzá a fiaimat. A kisebbik fiam egy érzelmi emberke, még ha néha tagadja is. Pedig az! Kicsit másabb a kapcsolat vele, mint a nagyobbikkal. / Ha most valaki azt merészeli mondani, hogy őt jobban szeretem, mint a nagyobbikat, leütöm/

Szóval, mikor az első szilveszteremet itt töltöttem kint egyedül, éjfélkor felhívott és bele üvöltött a telefonba, „anyukám nagyon szeretlek és mindig is foglak!!” Nem kívánt boldog újévet, csak ennyit, hisz hogy lehetne boldog nélkülük!

Vagy ha  nem érem el jobbik felem, akkor ő van szolgálatban skypon, és próbál okosabb lenni nálam, és mondhatom néha az is, sőt... A nagyobbik fiammal „fészbukos” kapcsolatom van, mert neki nincs skype-ja, de nem telik el nap, hogy ne írjon rám, akár ezt, akár azt, vagy meséli mi történt vele vagy kíváncsi arra, mi történt velem. Vagy ami mosolyt csal az arcomra, hogy mondjam meg, ki bántott és jön tűzön vízen keresztül, és megveri :)  Hát nem is gazdag vagyok, hanem milliárdos!

Édesanyám nem ismeri a számítógép világát, hiszen soha nem foglakozott vele, de mikor meghallja, hogy férjemmel beszélünk, mindig berohan, és mesél, csak mesél! Például szeptemberben készítetett nekem gyöngyből virágot, és elküldte nekem!

Hát most már nem számolom, mennyire vagyok gazdag!

Nagynénikém az édesapám húga / édesapám már nem él / a telefonjára megkérdte a néni telefonszámát kedvenc számnak, csak azért hogy felhívhasson legalább hetente!  Ha otthon maradok, talán soha nem tudom meg, mennyire szeretnek engem, hisz természetes volt, hogy ott vannak körülöttem.

Barátok, akik nap, mint nap megkeresnek így, vagy úgy, és az, hogy „hogy vagy?” nem egy elcsépelt kérdés, amit otthon nap, mint nap feltettünk egymásnak, hanem igen is tiszta érdeklődés! Vagy csak azért keresnek, hogy egyszerűen beszélgessünk. Ha otthon maradok, ez se lett volna, hisz a közelben vannak, bármikor ott lehetnek, lehettek. Természetes, egyszerűen természetesnek vesszük, mind mind ezeket, ha ott vannak.

Nekem jönnöm kellett, nem csak az anyagiak miatt, hanem hogy mindezeket megtapasztaljam, és jobban jártam, mint akik egy betegség miatt tapasztalják meg ezt. Ráadásul már látom az alagútban a fényt, és nem, nem a vonat fénye a sötétben J Hanem az álmaink, terveink megvalósulása, egy új élet, új tervek, új célok, új életút felé. Mindenki, akik csak otthon vagytok és gondoltok rám,

KÖSZÖNÖM NEKTEK, HOGY VAGYTOK!